Edzőtábor – 2017. augusztus

A Miklós KC női kézilabda csapata 2017.08.14. és 2017.08.18. között bentlakásos edzőtáborban vett részt, melynek célja a csapategység fenntartásán kívül a 2017-2018-as szezonra történő felkészülés volt. A napi három edzéssel az erőnlét és állóképesség fejlesztésén kívül Heller Milán megbízott vezető edző a taktikai elemek és figurák elsajátítására is figyelmet fordított. Az edzőtáborban az ifistakorú lányok is részt vettek, akik a felnőttek mellett több tapasztalatot szerezhettek. Egyesületünk célja, hogy minél több saját nevelésű játékost építsünk be a felnőtt keretbe. Az edzőtáborozás során az egykori kubai felnőtt válogatott kézilabdakapus, Misael Iglesias Povea tartott három napos külön kurzust kapusainknak, fejlesztve azok technikai tudását. Meghívott vendégedzőnk előadást tartott a lányoknak arról is, hogy a kapus szemszögéből az egyes csapategységek, hogyan tudják hatékonyan segíteni a védekezést, akár a lerohanások, akár a felállt fal elleni védekezés alkalmával. Előadásában arra is kitért, hogy az ellenfél kapusának helyezkedését figyelve támadóink hogyan tudják a legeredményesebben a helyzeteket kihasználni. Végezetül Heller Milán vezetőedzővel osztotta meg tapasztalatait a kiélezett mérkőzéséken alkalmazható taktikai változtatások pszichikai hadviseléséről.